Kistérségi BÁLINT ÁGNES olvasási verseny 2009 május 20.-án Adonyban
Bálint Ágnes szülővárosában, a Duna-menti Adonyban példaszerűen ápolják az írónő emlékét.
Az iskola kezdetben háromévente, most már évente megrendezi a Bálint Ágnes olvasási versenyt, melynek során az alsó tagozatos gyerekek elolvassák az írónő egy könyvét, majd többfordulós versenyben, kedves és ötletes versenyszámokban bizonyítják be, hogy mindent megértettek, mindenre emlékeznek.
Néhány fotó a versenyről:
A verseny lelke és szervezője idén is Trautmanné Mészáros Melinda volt. A rendezvény védnöke Ecsődi László országgyűlési képviselő volt, aki a megnyitón arról beszélt a gyerekeknek, hogy az igazi hazaszeretet nem csak üres szólam, hanem magában foglalja az értékek ismeretét és védelmét, a hagyományok ápolását. Végül bejelentette, hogy a győzteseket elviszik Budapestre, az Országház meglátogatására – amit a versenyzők boldog izgalommal fogadtak.
A versenyen 14 csapat vett részt 4-4 fővel, összesen 56 gyerek. A szervező Adonyon kívül elküldte versenyzőit a kistérségből Perkáta, Iváncsa és Pusztaszabolcs, sőt még a térségen kívüli Dunaújváros két iskolájából is érkezett egy-egy csapat.
A hosszú és izgalmas verseny végén két első helyezés született: legjobban teljesített a pusztaszabolcsi H2O és az adonyi Ravasz rókák. A harmadik hely a dunaújvárosi Arany János iskola csapatáé lett.
Gratulálunk a győzteseknek, és mellettük minden lelkes, jókedvű kis résztvevőnek.
A szervezőknek pedig ezúton is köszönjük áldozatos munkájukat.



