|
Fülszöveg:
"Ez a vidám regény elárulja írójáról,
hogy mennyire ismeri a gyerekeket, hogy mennyire szereti a természetet,
(...) s hogy tele van vidám tettrekészséggel, ötlettel, humorral.
Biztos, hogy az olvasó szívébe zárja
ezt a jókedvű, melegszívű családot, amely kissé zsúfolt lakásába örömmel fogad be minden új jövevényt, legyen az aranyhörcsög, cincér, vagy lopótök. Ebből a nagy vendégszeretetből persze számtalan vidám bonyodalom származik. A család többnyire derűs, de mindenképpen eseménydús hétköznapjairól a 12 éves Laci számol be naplójában."
Részletek a regényből:
"Megbeszéltük a Radóval, hogy naplót
fogunk írni, és majd ha öregek leszünk, jót derülünk rajta.
Ezt a szót, hogy derülünk, a Radótól
gyűjtöttem. Az ő papája nyelvész. A mamája meg színésznő, és otthon mindig szerepeket tanul. Ezért nálunk az osztályban a Radónak van a leggazdagabb szókincse. De én már sokat loptam belőle."
(...) "Ez azt jelenti, hogy égbekiáltó
szörnyűség történt, ami vért kíván.
Belviziék levágták Lopóka indáját. Ami már kezdett átkúszni az ő erkélyükre. Mert ott több a fény. És az indán
már virágok voltak, amiből kis lopótökök lettek volna!
Meg fogják ők ezt még bánni! Keservesen!
Csak most nem érünk rá, mert mindenki tanul."
(...) Mégis szóltunk Novák bácsinak, mert
az az emeletes ágy, amit mi magunk építettünk, összedőlt alattunk. Szerencsére a Feri még nem volt ágyban, mikor ez történt, még fogat mosott, így őt nem lapítottuk össze, csak a Picurka Barikáját.
Apu először bizonygatta, hogy azért dőlt össze az ágy, mert én Picurkával a legfelső ágyon birkóztam. Pedig nem is birkóztunk, csak meg akartam értetni azzal a fafejű húgunkkal, hogy övé lehet a tőröm, viszont én alszom a felső ágyon..."
"Radó atyámfia nyolcvan év múlva."
|
Vissza a nyitólapra
|