Bálint Ágnes
|
Volt egyszer egy ravasz tolvaj, aki sok szegény embert kifosztott, s ebbõl pompásan, jól élt. Egyszer egy szép aranygyûrût lopott, és úgy gondolta, ajánlatosabb lesz azt a szomszéd városban eladni. Szánkóra ült tehát és áthajtott a városba. Minden ékszerboltot jól megnézett, s a legszutykosabbnak látszóba bement. Vén, öreg ékszerész fogadta, olyan piszkos volt a szürke haja, mintha azzal szokta volna a boltot söpörni. A tolvaj elõvette a gyûrût az értékes zöld kõvel. - Hm, hm! - mondta az öreg. - Szép gyûrû. Adok érte százötven pengõt. - Háromszázat! - kiáltott a tolvaj. Az ékszerész rásandított: - Mást ajánlok. Nézd, itt ezt a kis erszényt. Fekete macska szõre van benne. Ha egy szálat a zsebedbe rejtesz, a lábad macskalábbá változik. Ha azután azt akarod, hogy újra emberi lábad legyen, vedd ki a zsebedbõl a macskaszõrt és tiporj rá. - Aztán mit érek én ezzel? - Ostoba! - vihogott az ékszerész. - Tudom, hogy tolvaj vagy. Hát talán nem jó a macskalábnyom, ilyenkor télen, amikor a házak körül tiszta és töretlen a hó? Vagy jobb szereted, ha csizmás lábnyomaidat megismerik, és mindjárt fülön csípnek? A macskalábnyomokról senki ki nem találhatja, hogy te jártál a háza körül. A tolvaj elfogadta a cserét. Odaadta a gyûrût, s megkapta érte az erszényt a macskaszõrrel. Csodálatos, friss hó takarta a földeket, s a falubeliek aznap este nyugodtan feküdtek le, tudták, hogy tolvaj nem merészkedik a portájukra, mert senki sem bolond otthagyni lábnyomait a hóban. Míg õk békésen aludtak, a tolvaj egy szál macskaszõrt dugott a zsebébe, és a lába azonnyomban macskalábbá változott. Szépen útrakelt és végiglátogatta a tyúkólakat, beosont a házakba , s tömérdek holmit összelopkodott. Sötét hajnalban hazament és keresni kezdte a macskaszõrt a zsebében, hogy rátiporhasson. De a zseb bélése rongyos volt, és a sok cafrang, lyuk, szakadás között úgy elbújt a macskaszõr, hogy nem tudta megtalálni. Bosszúsan lefeküdt aludni, gondolta, majd reggel napvilágnál megkeresi. Reggel mindenki észrevette a kárt és szaladtak a bíróhoz. A bíró elsõ kérdése az volt, hogy találtak-e lábnyomokat? - Mi nem. - No, ilyet ne mondjanak - bosszankodott a bíró. - Talán úgy repült be a tolvaj az udvarra, a hó fölött? Kell, hogy a lábnyomai ott legyenek a hóban - Az egész ház körül csak macskalábnyomok vannak! - erõsködött az egyik kárvallott. - Nálunk is! - mondták mások. - De még nálunk is! - kiáltották mindannyian. - Talán bizony egy macska fosztotta ki kelmeteket? - kérdezte a bíró gúnyosan, de azért õ maga is fölkerekedett és megnézte a kárvallottak háza körül a havat. Töretlen volt a szép fehér hótakaró, csak apró macskalábnyomok kanyarogtak udvarról udvarra. A bíró követte a nyomokat, s azok elvezették egészen a tolvaj küszöbéig. A bíró megparancsolta a kutyájának, hogy feküdjön le a tornácon, õ maga meg bement a szobába. A tolvaj akkor ébredt föl. - Hol a macskája? - kérdezte a bíró. - Nekem nincs macskám! - felelt a tolvaj. - Márpedig ide bejött egy macska! - jelentette a bíró. - Hol van? - Nincs macska! - mondta a tolvaj, és jól maga alá húzta macskalábait, nehogy kilássék a dunyha alól. A bíró erre behívta a kutyáját és így szólt hozzá: - Hej, hej, csípd meg a cicát! Itt van valahol, keresd csak! A kutya egy percig szimatolt, aztán nagy ugatással fölugrott az ágyra, és lerántotta a tolvajról a dunyhát. A tolvaj szitkozódott, kiabált, de a bíró meglátta az apró macskalábakat, és mindjárt kitalálta, ki járt éjszaka a házak körül. A tolvajt hosszú idõre tömlõcbe csukták, ott volt ideje kiforgatni a zsebét. Meg is találta az átkozott macskaszõrt, rátiport, és tüstént visszanyerte emberi lábát. Amikor kiszabadult, eldobta az egész erszényt, és soha többé nem lopott. (Megjelent Az én újságom-ban 1944 elején) |